Búcsúzunk kedves osztályfőnökünk
Nyolc éve félve hagytuk el az óvodát,
S izgatottan léptük át az iskola kapuját.
Az alsó tagozat viszonylag könnyen ment,
Reméltük, felsős osztályfőnökünk is kedves lesz.
Aggodalomra egyáltalán nem volt ok,
Szilvi néni az elejétől kezdve rendes volt.
Minden gondunkat, bajunkat meghallgatta,
Bátran fordulhattunk önhöz újabb gondolattal.
Néha szabadidejét is ránk áldozta,
Nagyon szívesen kísért, és jött velünk moziba.
Korcsolya, bowling nem ismert határokat,
De vitt minket Titanic, s Bodies kiállításra.
De ez az utolsó nap, mit együtt töltünk,
És ez a mi napunk, amelyet sose feledünk.
Ahogyan az együtt töltött éveket sem,
Munkáját, mert kemény diók voltunk huszonöten.
Eljött hát a nap, mit olyan régen vártunk,
De most mindannyian összenézünk, s némán állunk.
Ennyi lett volna? A nyolc évünknek vége?
Szeptembertől mindenki más iskolába lép be.
S ittvagyunk. Eljött hát a búcsúóra.
Nem szól senki, pedig szükség van a búcsúszóra.
Nem tudjuk, hogy köszönhetnénk meg munkáját,
De örölünk, hogy törődött velünk négy éven át.
És mostmár csak nézzük egymást tehetetlen,
Késő van, összetartanunk immár lehetetlen.
Ma mindenképpen el kell válnunk egymástól,
Még akkor is, ha kevés volt a sok jó órából.
Sajnos ma el kell válnunk Szilvi nénitől,
Akkor is, ha kevés az együtt töltött időből.
De van, amit mindnyájan sose feledünk,
Azt, mit e röpke évek alatt tanított nekünk.
ALexXa
