Szellemek a Griff szállodában
Este tíz óra fele lehetett,
Amikor megláttam egy szellemet.
Hirtelen annyira megijedtem,
Hogy levegőt venni se volt merszem.
Egyszer csak egy halk sikolyt ejtettem,
De nem lett sajnos semmi hangja sem.
Éreztem, hogy a torkom száraz lesz,
Aztán pedig elsötétült minden.
Kinyitottam gyorsan a szememet,
És osztálytársam szemébe néztem.
"Hé-hé-hé! Alexa! Ébredj már fel!"
Hallottam Bessy hangját fölöttem.
"Na! Nyugodj meg! Hiszen már felébredt!"
Mondták Bessynak, hogy: "maradj csendben!"
"Szerintem most pihennie kéne."
Érvelt Bettike ötlete mellett.
"Ki kell mennem a mosdóba! Gyorsan!"
Mondtam, s máris kifelé szaladtam.
A lányok egyből utánam jöttek,
Mikor mögém álltak, megszeppentek.
"Hát ez meg mi? Olyan mint egy szellem..."
Suttogott Brigi halkan mögöttem.
"Ez nem lehetséges az életben,
Nem, ilyen csak mesében történhet."
Mikor Bessy mind ezt befejezte,
Aggódást tükrözött tekintete.
Egyszerűen nézett ki a szellem,
Mindenhol falfehér volt a teste.
Lába az nem volt, de keze igen.
És ránk nézett, két kerek szemével.
"Segítséget kell hoznotok nekem,
Kérlek! Itt már csak ti segíthettek."
Amint ezt kimondta, eltűnt nyomban,
Mi pedig bementünk a szobánkba.
Elaludtunk, majd reggel felkeltünk,
Kinyitottuk az ajtót, s kimentünk.
Megint ott volt, de már halványabb lett,
Nem értettük, hogy történt mind ez.
Néztük, szomorú a pillantása,
Betessékeltük a mi szobánkba.
De mikor bejött, lefelé nézett,
Briginek pedig volt egy ötlete.
"Azt akarja, hogy négyen menjünk le,
S ott segítsunk neki valamiben."
Nyomban leszaladtunk a pincébe,
S jött utánunk lebegve a szellem.
"Hát ez a pince teljesen üres."
ezt állapította meg Bettike.
"Most akkor kutassunk a földszinten,
Ott szerintem több esélyünk lehet."
Mondta Bessy, és már indult is fel,
Csalódott, hogy nem talált semmit sem.
"A Griff szállodának van padlása,"
Mondtam, mert hangosan gondolkodtam.
Bólogatott serényen a szellem,
Már alig láttuk, olyan halvány lett.
A szellem egyszer csakintegetett,
Mi reflexből megtettük ugyan ezt.
Elmosolyodott erre a szellem,
Majd köddé vált, és otthagyott minket.
"Nekem elég volt ennyi egy napra,
És már Betti is pihenni akar."
Bettike helyeselve bólintott,
Brigi diadalmasan mosolygott.
"Én maradok, de ti mehettek,
Bessy biztos itt marad velem"
Mondtam, majd kérdőn néztem Bessyre,
"Hát persze, hogy maradok, ismersz!"
Brigi és Betti indultak vissza,
Mi pedig mentünk fel a padlásra.
"Ezt nézd!" Mutatott Bessy egy sírra.
"Szerintem valami rá van írva."
Mondtam, majd gyorsan porolni kezdtem,
Bessy kíváncsi lett, így segített.
"Kérlek szabadíts fel. Ez mit jelent?"
"Alatta: Ez a koporsó üres."
Bessynek a szó a torkán akadt,
Nagyon halkan suttogta: "Alexa..."
Végül erőt vett magán, s elkezdte:
"Ott van mögötted egy másik szellem!"
Megfordultam, s tényleg ott volt még egy,
"Nem! Ő vele találkoztunk egyszer!
Csak épp jeges a tekintete,
Mert ez lehet, hogy az ő sírköve."
Egyből barátságos lett a szellem,
Nagy örömében megpördült egyszer.
"A koporsó tetejét vegyük le!"
"Segítek Bessy! Szabad lesz végre!"
Csak egy nagyon kicsit emeltük meg,
A szellem bement azon a résen.
Aztán egyszer csak felemelkedett,
És gyönyörű ifjú vált belőle.
Bessy rögtön belé is szeretett,
"Az én nevem Hideg Tamás, hölgyek."
"Menjünk le, és keressük meg Brigit,
De természetesen Bettikét is."
Lementünk, s egyből megláttuk őket,
Nyomban odamentünk mind a ketten.
"Tomi! Gyere te is! Jó társaság!"
Kacsintott rá Bessy, megindult ám.
"Ő meg ki?" kérdezte egyből Brigi.
"Ő volt a szellem, a neve Tomi."
Mondtam, s örültem, hogy megszólaltam,
Mert mintha itt halványodtam volna.
"Sok szellem járkál ám a padláson!"
Remek! Gondoltam, de egy már boldog.
Eközben Betti a pincébe ment,
Kerestük, majd rájöttünk merre lesz.
Mikor megláttuk, éppen olvasott,
Egy szép koporsón, egy feliratot.
"Csak a lelke..." Mondta megszeppenve,
Kinyitotta, "Ez teljesen üres."
Mondta lankadva. "Én azt nem hiszem."
Szóltam, s egy szellem szemébe néztem.
"Végre! Távozhat a lelkem innen!
Ezt neked köszönhetem Bettike.
Meg ugye Briginek, aki segített.
Ha ti ketten nem lennétek, lehet...
Hogy nem mehetnék a mennyországba.
Remélem szép maradt a szálloda.
Na, nekem már indulnom kellene,
Szeressétek egymást! Ég veletek!"
Betti és Brigi nyleni sem tudott,
Egyszerre mondták: "Hát végre boldog!"
A következő napok jól teltek,
De nem találkoztunk több szellemmel.
Mi nem akartunk innen elmenni,
Főleg nem hazamenni tanulni.
A sorsunkat nem tudjuk biztosra,
Hogy most mit hoz a jövő számunkra.
De egy biztos! Nyáron visszajövünk,
És újabb szellemeket keresünk.
